A tüdőszűrés igénybevételének lehetőségei
- Járványügyi érdekből
A gümőkóros betegek felkutatása, illetőleg a fertőzés veszélyének elhárítása céljából járványügyi érdekből az ÁNTSZ a lakosság meghatározott részének vagy egyes korosztályoknak, meghatározott közösségeknek a szűrővizsgálatát rendelheti el. Ezek fedezetét a központi költségvetés biztosítja, tehát nem kell érte térítési díjat fizetni és behívóval (ÁNTSZ, jegyző, vagy egészségügyi szolgáltató értesít ki) vehető igénybe. Csak a 30 éves vagy ennél idősebb lakosok kötelezhetőek az igénybevételére.
- Korcsoporthoz kötött szűrővizsgálatként
2008. október 1-jétől a tüdőszűrés is bekerült az életkorhoz kötött szűrővizsgálatok körébe (36/2008 (IX. 23. ) EüM rendelet). Ennek értelmében a 40 év feletti biztosítottak évente egyszer térítésmentesen elvégeztethetik a mellkas-szűrővizsgálatot, ebben az esetben szintén nem kell térítési díjat fizetni a vizsgálatért, és a háziorvos beutalása alapján vehető igénybe.
- Szakképzést folytató tanulók szakmai alkalmassági vizsgálata
Tüdőszűrésért abban az esetben sem kell térítési díjat fizetni, amennyiben arra a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 2. § (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti szakképzési intézményekben, azaz szakközépiskolában, szakiskolában (ideértve a speciális szakiskolát és a készségfejlesztő speciális szakiskolát is), illetve felsőoktatási intézményben oktatásban részesülők szakmai alkalmassági vizsgálatai keretében kerül sor.
- Önkéntesen, térítési díj ellenében
Ha nem az ÁNTSZ által kötelezően elrendelt szűrővizsgálat vagy korhoz kötött szűrővizsgálat keretében kerül rá sor, a tüdőszűrésért térítési díjat kell fizetni.
A tüdőszűrésért kérhető térítési díj összege megegyezik a mellkas-szűrővizsgálat közfinanszírozásban érvényesíthető mindenkori díjával, azaz azzal az összeggel, amit az egészségbiztosító a szolgáltató felé ezért elszámol.
- Foglalkozás-egészségügyi célból
A foglalkozás-egészségügy keretében végzett tüdőszűrés térítésidíj-köteles (ebbe beletartoznak azok a tüdőszűrések is, amiket jogszabály ír elő kötelező jelleggel meghatározott munkakörökben foglalkoztatottak számára).
- Gyógykezelés céljából igénybevett diagnosztikai vizsgálat keretében
Tüdőbetegség vagy annak gyanúja esetén háziorvos, kezelőorvos beutalója alapján vehető igénybe, ebben az esetben nem kell a diagnosztikai célú vizsgálatért térítési díjat fizetni.